Barczikay Lilla: Anyám teremtményei

„Barczikay Lilla 18 éves. Vagyis a mű, amit a kezükben tartanak, egy igen fiatal hölgy írása. De nem kell megijedni, ez egy érett, jól felépített, kerek történet. Műfaját nem könnyű meghatározni, fantasynak mondanám, mert főszereplői nem szokványos emberek. Emberek, és még annál is többek. A történetben szerepelnek még hárpiák, vérszomjas lények, démonok – félelmetesek, mégis szerethetőek. A főszereplő – aki maga mondja el a történetet – paraképességekkel bír. Az árvaházat ügyesen elhagyó fiatalok nem mindennapi társaságot hoznak össze; a mesélő pedig szinte természetes módon „beszélget” bútorokkal, ajtóval, ablakkal, lépcsőkkel. A regényben éppen így fonódik össze a természetes, és ami azon túlmutat. Az olvasó végül részese lesz a történetnek, és ezt egy cseppet sem bánja…
Nemere István"

"Ha könyvet írnék az életemről, a nővel kezdeném, akit anyámnak nevezek."

Barczikay Lilla neve csak nem olyan rég jutott el hozzám, amit picit sajnálok, mivel nagyon tehetséges ifjú írónő, aki előtt még hihetetlen sok kaland és élmény áll.
Bemutatkozó regénye nagyon ütős lett. Hihetetlenül tetszett. Már a címből valamilyen paranormálisra következtetem és öröm volt, hogy végül azt is kaptam. Tinik szupererővel? Nálam már ekkor borítékolható volt a siker. A kis beharangozója a könyvnek nem keltette fel annyira az érdeklődésemet, viszont a borító nagyon el lett találva. Az üvegcsében üldögélő lány ötlete kreatív, viszont az még most sem esett le, hogy mit is akar szimbolizálni. Nem tűnik úgy, mintha összhangban lenne a történettel, ami zseniális. Mindig is szerettem, ha valaki különleges, de ha valamilyen erővel rendelkezik, az még jobb. Már a történet elején sejthető volt, hogy szeretni fogom, mivel Lillának van egy olyan sajátos stílusa, ami megkoronázza a könyv szerethetőségét. Olyan természetességgel ír, mint ahogy más reggel a kedvenc kávéját készíti. Nem lehetett cseppet sem érezni, hogy túl fiatal lenne, sőt... páratlan stílusa van, ami miatt néha már-már azt éreztem, hogy egy moziban ülök és valami jó kis filmet nézek. Hatalmas élmény volt olvasni.

A történetet Nita szemszögéből olvashatjuk, akihez beszélnek a tárgyak. Nita személyisége eléggé szimpatikus volt, viszont nem tudtam, hogy igazából mi is fog kisülni az egészből, mivel tipikusan gimis sztorinak indult, ami igazából csak a nyári szünet bekövetkeztével lett igazán izgalmas, fordulatos és letehetetlen.

Bár igaz, hogy Dylan megjelenése az elején sokat segített a történeten. Ahogy haladtam a történettel, úgy kezdtek felpörögni az események és kezdett egyre izgalmasabbá válni.

Lilla szinte csak szerethető karaktereket írt nekünk, csak azért szinte, mert a végkifejlettől eltekintve Lance és Viv nem lett a kedvencem. Viv személyisége, modora és kényeskedő mivolta nem engedte, hogy közel kerüljön hozzám. Taszított a lénye. Lance pedig csak adta magát, okoskodó és parancsolgató volt, ami nem nyerő nálam. Viszont a többiek egytől egyig közel kerültek hozzám. Nick, a nagytesó már csak azért is volt szimpatikus, mert pontosan úgy viselkedett, ahogy azt az ember elvárná a bátyjától. A két démon (nem hárpia, véletlenül se), Dyaln és Zack kölcsönözték a történetnek azt a részét, amikor tanakodhattunk, hogy vajon mi lesz. Tényleg megváltoztak, vagy minden csak átverés volt? Esetleg csapda? Nagyon jól szórakoztam, miközben ezekre kerestem a választ. Trixi mániája volt a legviccesebb. Cass és Blake egyszerűen csak idióták és mindenből tréfát csináló srácok, akik csak még színesebbé tették a történetet.

Angie is külön kedvenc, mert régen nekem is volt egy Dennym és hatalmas drukkere vagyok a Cangie párosnak, remélem összejönnek, én nagyon szorítok nekik. Cassnek csak annyit üzenek, hogy ne legyen hülye. A többiek, Ronny és Garas is értékelhető karakterek voltak, viszont jobb lenne még többet megtudni róluk.

A legizgalmasabb részek a könyv kb. utolsó 100 oldalára estek, amikor is csak kapkodtam a fejem, hogy mikor mi, miért és hogyan történt. Imádtam! Remélem, hogy a második rész is legalább ennyire fog tetszeni.

Olvasás közben nemcsak elvesztem a történetben, hanem kalandokat, veszekedéseket, szomorúságot és gyászt is kaptam, ami elengedhetetlenül szükségszerű volt, mégis sajnálom. Azt viszont cseppet sem, hogy elkezdtem a történetet, mivel természetfelettivel, vámpírokkal (nem a csillogós, elégős fajtával) és hárpiákkal lettem gazdagabb. Igazi élmény volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

"Belezúgtam egy bűnözőbe. Egy hárpiába. Vagy démonba, tök mindegy, a lényeg nem változik. Én, aki sose éreztem semmit egy fiú iránt se! És most hagyom, hogy a srác elvigyen engem és hátul alvó bátyámat valahová. Mégis, hogy történhetett ez?"

" - Nem vagy a tanítványom - rázta meg a fejét. - Először is, mert reménytelen eset vagy, másrészt meg, ezt nem tehetném meg egy diákommal - közölte, aztán hozzám hajolva megcsókolt."

" - A 163 centimmel lenyomtam két férfit. Ez azért teljesítmény! És nem vittek volna el, ha az egyik idióta nem a nevelőapám, aki épp eladott. Abban a pillanatban egyszerűen fontosabb volt a szart is kiverni belőle, mint odafigyelni a másikra."

" - Nem figyelsz az apró jelekre? - követtem. - Felesleges áltatnod magad, Viv ugyanaz az önző liba, aki mindig is volt. Még alig van itt negyed órája, de már ráakaszkodott Cass-re."

" - Amennyiben Zackről beszélsz - emelte fel a hangját Dylan - nem készül semmire. Csak eltölt egy kis időt a barátnőjével, jó távol tőletek és a előíteleteitektől."


Köszönöm a könyvpéldányt, Barczikay Lilla!

Olvasd el te is: https://www.libri.hu/konyv/barczikay_lilla.anyam-teremtmenyei.html

Papp Dóra: Tükörlelkek 2.

Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól.
Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét…
Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…

"Szoktam én néha punk rockot hallgatni."

Kellett egy kis idő, amíg felvettem a cselekmény szálát, mivel olyan régen olvastam az első részt, de utána már nagyon gyorsan visszajöttek az emlékeim az első részt illetően és tökéletesen követhető volt. Hiányzott, hogy végre olvashassak Dórától, mivel a stílusa, az írásai mind közel állnak hozzám. Utánozhatatlan.
Ami miatt nagyon szeretem a Tükörlelkeket az az, hogy valósághű, a mindennapi életből kivett problémákkal, nehézségekkel találkozhatunk olvasás közben, Kriszti vagy akár Orsi simán lehetne a te osztálytársad is, sőt biztos, hogy ismersz hozzájuk hasonló személyeket vagy éppen pont te magad vagy az.
Olyan események állnak a középpontban, amin már nagyon sokan átestek. Gondolok itt az érettségire, a szakításra, a megfelelési kényszerre, az első együttlétre és a mi lesz velem az érettségi után kérdésre. Akik ezek közül nem élték át egyiket sem azoknak jó példa, szembesülnek vele, hogy milyen is lesz. Akik pedig már átélték, azoknak pont amiatt jó, hogy újraélhetik a meghatározó eseményeket és feleleveníthetik a boldog vagy olykor szomorú pillanatokat, amikkel meg kellett birkózni.

Szerintem pont ezek miatt is bárki, korosztályi korlátozás nélkül olvashatja. A fiataloktól kezdve (14-15 év felett) egészen az idősekig, akiknek igazi felüdülés lesz. Ha úgy tetszik ez a könyv, az előzővel együtt akár útmutatásként is szolgálhat, felkészíti az embert a megpróbáltatásokra.

A könyv különlegessége, hogy amellett, hogy hazánkban játszódik; magyar nevek szerepelnek. Sok magyar író nem használ magyar neveket, amit sajnálok, mivel nem azzal lesz valaki egyedi, hogy az amerikai szerzőket utánozza.

Történetünk két főszereplője Fekete Orsolya és Péterfi Krisztina nem is lehetne különbözőbb. Különlegesség, hogy mindkét lány szemszögét, érzéseit, gondolatait és problémáit megismerhetjük, ezáltal mind a két lányhoz közelebb kerülhetünk és izgulhatunk velük együtt, hogy vajon, hogy fog alakulni a sorsuk. Számomra Orsi közelebb áll a szívemhez, mivel hasonló lelkivilággal vagyunk megáldva. Az első rész befejezése brutális volt, emiatt is vártam annyira, hogy végre megjelenjen a második rész, hogy megtudjam hogyan is alakul a szerelmi élete és a kapcsolata mind az anyukájával, s mind annak párjával. Orsi tizenegyedikes, igazi lázadó személyiség, aki nagyon könnyen lobban, ezt nem egyszer tapasztalhattuk. Olivér jelenléte mindenféleképpen csak javít Orsin, hiszen kell valaki, aki kicsit visszafogja és a helyes irányba tereli, még akkor is, ha olykor ez lehetetlen feladatnak bizonyul, mert bizony Orsi nem könnyű eset. Néha azt éreztem, ha nem lenne Oli, akkor a világnak vége lenne Orsi-tornádó tombolása miatt. Szóval, hogy bírom-e Olit, nem kérdés. Egyik kedvenc karakterem.

Krisztivel nincs semmi bajom, csak nekem egy kicsit sok. Azt megértem, hogy benne van ez a megfelelési kényszer, de istenem néha igazán a sarkára állhatott volna időben, nem pedig utólag. Oké, hogy végzős és élete legmeghatározóbb dolgáról kell döntenie, de ne engedje már, hogy bárki is befolyásolja. A pasiját, Kornélt nagyon bírtam egészen addig, amíg nem volt egy nagyon szemét húzása. Ott teljesen elvágta magát nálam.

A mellékszereplők közül talán Eszter és Viki azok, akik kiemelkedtek a többiek közül. Jó volt, hogy egy pici betekintést kaphattunk az ő életükbe is Orsi és Kriszti által. Az idegennyelvi tanár, Paul Westwood hatalmas figura, nagyon bírtam.

A történet onnantól lett igazán érdekes, amikor a két lány kompromisszumra kényszerült. Onnantól lett igazán letehetetlen, hogy a sorsuk valamelyest összefonódott. Ebből a momentumból nagyon sok minden leszűrhető, hiszen sose tudhatja az ember, hogy mi lesz ezután és, hogy kivel fogja összehozni a sors. Kire lesz szüksége, ahhoz, hogy jobban megismerje önmagát és olyan döntéseket hozzon, amik jól átgondoltak, s ezáltal a személyisége is fejlődhet.

" - Hoppá, Fekete Orsolya és a pozitív hozzáállás! Várj, várj, hol egy toll? Papír, ceruza, hadd írjam le a pontos dátumot."

"Ha elszúrom, elszúrom. Hibázni akarok, sokat akarok hibázni. Anyáék nem lesznek mindig ott mellettem, hogy egyengessék az utamat. Az én utam, az én életem, az én öntéseim."

"Felsóhajtott, de nem tudtam nem észrevenni, hogy gondterhelt az a sóhaj. Na, jól van, úgy látszik, végre eljött az ideje, hogy elevenen megnyúzzam Szent Milánt."

" - Ha nem rontom el, egy hétig rózsaszín körömlakkot kell hordanod - vigyorgott rám önelégülten. - Ha elesem, akkor kilakkozhatod az én körmömet, akármilyenre."

" - Az árral szemben úszva erősödsz meg a legjobban, sokkal jobban, mint azok, akiket visz a sodrás. Higgy nekem."

"A múlt az a múlt. Nem koncentrálhatnánk csak arra, ami előttünk van? Tényleg ennyire nehéz elhinned, hogy lehetnénk barátok? Ez nem rajtam múlik."


Köszönöm a Gabo Kiadónak a könyvpéldányt!

Elolvasnád? Rendeld meg itt: http://www.gabo.hu/hu/fiatal-felnttek-konyvei/2197-papp-dora-tukorlelkek-masodik-resz-9789634320104.html

M. R. Carey: Kiéhezettek

A ​​történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel – vagy inkább felhasználásukkal – sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre…

"Melanie-nak hívják."

Mint már észrevehettétek fanatikusan rajongok a posztapokaliptikus regényekért. A másik kedvenc műfajom a zombik, viszont a posztapokaliptikus zombis történetekért élek konkrétan. Imádom olvasni őket, sőt nézni is, főleg a The Walking Dead-et. Hatalmas rajongója vagyok. Már nagyon sokféle zombival találkoztam, de a kiéhezettek kiemelkednek közülük, ugyanis ők fertőzöttek lényegében, az Ophiocordyceps fertőzte meg őket és emiatt lettek találóan kiéhezettek. Viszont itt nem mindenki ugyanolyan szinten kapja el. A gyerekeket ugyan megharapták, mégis megmaradt emberi mivoltuk.
A történet középpontjában az ellenszerkutatás áll, a helyszín is ehhez mérten egy darabig egy kutatóbázis, ahol az ellenszert próbálják előállítani nem mindennapi módszerekkel. Őszintén szólva szerintem dr. Caldwell nem komplett. Már-már mániákus, gátlástalanul átgázol mindenféle erkölcsi renden és nem is hallja meg mások véleményét. Tényként kezeli az információkat, a kísérleteket, s nem egyszer akadtam fenn a kegyetlenségén.

Ha a fertőzött, de emberi gyerekek a kulcsa mindennek nem biztos, hogy az a legjobb ötlet, ha a kihalás szélére sodorjuk őket. Ami nagyon nem tetszett, hogy dr. Caldwell tárgyakként, alanyokként kezelte őket, nem pedig emberekként, pedig még valamilyen szinten azok voltak, hiszen értelmesek voltak, képesek voltak befogadni információkat és igaz, hogy tudattalanságban éltek, de ez még mindig jobb, mint tudni a csúf igazságot.

A történet az első támadás után válik számomra igazán meghatározóvá, letehetetlenné s izgalmassá. A bizonytalanság mindig is érdekesebb, mint a bizonyosság.
Park őrmester az elején gyűlölt karakter volt, de ahogy egyre jobban megnyílt, megmutatta, hogy milyen is ő valójában már egyből kedvelhetőbb figura lett, főleg azután, hogy elfogadta Melanie-t és rájött arra, hogy igenis kulcsfontosságú a kislány, nemcsak egy szörnyeteg, akit meg kell ölni. Kieran Gallagher karakterét sokáig nem értettem, mivel olyan kis semmilyen volt, e végül általa láthattunk át a tényeken, hogy még a gyerek kiéhezettek között is van különbség, hogy ők azok, akiket megfelelő módszerrel és szeretettel, de meg lehet gyógyítani, még akkor is, ha nem is teljesen. Justineau kisasszony néhol idegesítő, néhol meg nagyon szerethető volt. A Melanie-val való törődése példaértékű.

Számomra a legkedveltebb karakter mind közül Melanie, mivel miatta lett igazán különleges, felejthetetlen és szívszorító a történet. Már miatta érdemes volt elolvasni a könyvet. Ő mutatja meg azt, hogy az ember csak akkor válik szörnnyé, ha azzá akar, ha pedig elég erős legyőzheti a szunnyadó vadállatot.

Az M. R. Carey által felépített világ amiatt is különleges, hogy egy gyermek kiéhezett nézőpontját is olvashatjuk, na meg amiatt is, hogy végre nem Amerika van a középpontba, hanem egy európai ország része, Anglia. Felüdülés volt olvasni a London és a környező városok romjairól szóló leírást, végre valami újdonság.

A könyv borítója nem lett kedvenc, főleg a színe miatt. Nagyon nem vagyunk barátságban a narancssárgával, viszont a kislány kiállása tetszik. Olyan, mintha azt sugallná, hogy igen, ez vagyok én, egy kiéhezett, aki meg fogja változtatni a világot.

"Dr. Caldwell igyekszik megmenteni a világot, de olyan az egész, mintha laboratóriumi kesztyű helyett ormótlan sütőkesztyűvel kellene a dolgokhoz nyúlnia."

"A kisasszony mellkasához simul és jóllakottan dorombol. Összehúzza magát, aludni szeretne, mintha egy állat lenne, amely kényelmesen elhelyezkedett a vackában."

"Egy csomó dolog van a világon, amitől a szar is megfagy benne. A kiéhezettek megehetik. A guberálók megkínozhatják és megölhetik. Valahol Beacon felé elfogy az élelmük és a vizük, aztán szépen lassan halnak meg."

"A szörnyeket arról az érzésről nevezték el, amely őt is betöltötte, amikor a cellájában beszippantotta Justineau kisasszony illatát vagy a bázis udvarán a guberáló szagát. A kiéhezettek megérzik az emberi szagot, aztán addig üldözik az áldozatukat, amíg meg nem ehetik. Nem tudnak uralkodni magukon."

"Valaha hercegekről álmodozott, akik harcolnak érte. Most azonban már nem hisz komolyan benne, hogy bárhol a világon léteznének hercegek. Gyönyörű a világ, de tele van régi, széttört dolgokkal."


Köszönöm a Kossuth kiadónak a könyvpéldányt!

Felkeltette az érdeklődésedet?
Itt megrendelheted: http://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3705/kiehezettek

A. M. Aranth: Oculus

Mit ​​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

"Truth a tizenhetedik születésnapján vesztette el az életét."

Már a megjelenés óta el szerettem volna olvasni és végre meg is tudtam tenni. Hatalmas meglepetés volt számomra, főleg, hogy dedikált példányról van szó.
A sci-fi műfaja távol áll tőlem, mégis ha ebben a műfajban olvasok valami újban, egyediben lehet részem. Ez az Oculusszal sem volt másképp, mivel tudtam, éreztem, hogy tetszeni fog. Már a fülszöveg is arra késztetett, hogy olvassam el és a borító... eszméletlen. Nagyon tetszik. Tökéletes összhangban áll a történettel. Mind Truth, s mind Aoi megtestesítői tökéletes választásnak bizonyultak. S a háttér is, amit az író elképzelt eszméletlen. Egyszerűen imádom!
Maga az alapsztori fenemód ötletes és egyedi. Sikerült egy új világot létrehozni benne, de ami a legfontosabb az az, hogy úgy, hogy közbe az olyanokkal, mint például én, akik nem sci-fi rajongók, is sikerült azt éreztetni, hogy akár valós is lehetne több millió évvel az emberiség lejárta után. Ami nekem a legjobban tetszett benne, hogy a nyelvezete cseppet sem volt finomkodó, hűen követte a mai szóhasználatot.

Az elképzelt világban, miszerint az idő haladtával egy amőba által megvakulnak az emberek s jó pénzért oculust fogadhatnak valami zseniális ötletnek tartom. Oculus, ugye se nem személy, se nem ember, de ez mit is jelent pontosan?

Nagyjából úgy kell elképzelni, mint a rabszolgákat Miután valaki oculusszá válik megszűnik létezni. Nem lehet családja, el kell dobnia a régi életét és a gazdája uralkodik felette, aki bármit megtehet vele, legyen az akár verés vagy szexuális szolgáltatás.

Truth Dunn is arra a sorsra jutott, hogy oculus legyen, de szerintem ő még a szerencsések közé tartozik, mivel idővel sikerül úgy-ahogy megbékélnie a helyzettel és a gazdája se olyan vészes, csak olykor-olykor.
Truth karakterét már az elején nagyon megkedveltem, nem lehet nem szeretni. Belevaló hősnő, aki semmitől sem riad vissza.
Mindamellett, hogy Avalon társadalmát és érdekesebbnél-érdekesebb dolgokat is megtudhatunk feltűnik egy terrorszervezet és a rég halottnak gondolt Földről is érkeznek poszthumán katonák. Ezek miatt is olyan pörgős, lendületes a cselekmény szála. Emellett titkokkal és mesterséges intelligenciával sem szűkölködik a kötet. Látszik, hogy mennyi munka van benne. Minden egyes részlet jól ki van dolgozva és úgy tárja az olvasók elé az eseményeket, hogy közbe egy csepp szarkazmust is bele tud csempészni, amitől csak még jobb és még élvezetesebb lesz.

A földi katonák jelenléte csak emel a színvonalon. Kaled szimpatikus volt, bár így a végére már nem is tudom, hogy igazából mit gondoljak róla. Kedveltem, de kicsit csalódtam is benne. Viszont a kedvenc karakterem, Aoi, édes mindegy volt, hogy mit csinált, mert nagyon tudtam azonosulni vele és megértettem, hogy mit miért, mi célból csinált. Mindenkinek jól jönne egy ilyen barát.

A vége nagyon meglepő volt. Annyi hazugság volt benne, hogy már gőzöm sincs mi az igazság és mi nem az. Viszont összességében nagyon tetszett és mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha nekem tetszett, holott nem rajongok a sci-fi műfajért, akkor azok, akik szeretik egyenesen imádni fogják.

Ezentúl biztosan figyelemmel fogom kísérni A. M. Aranth munkásságát és tervbe van véve, hogy az eddig megjelent könyveiből behozom a lemaradásomat, mert ha az Oculus ennyire tetszett, akkor vajon a többi könyve milyen hatást váltana ki belőlem?

"Lássuk csak: elvették az emberségemet, a nevemet, a családomat, az otthonomat, a ruháimat, a könyveimet, a barátaimat, a macskámat, a szabadidőmet, az uralmat a testem felett, a nőiségemet, a szabad akaratomat...
És a lista még koránt sem volt teljes."

"A fájdalomból fakadó fagyos józanság higgadt hangon követelte a választ: miféle világ az, ahol fiatal lányok csak akkor érezhetik önmaguknak magukat, ha az ereiket vagdossák?"

" - Az utolsó csatára készülünk . búgtam lágyan. - Ugye tudjátok, hogy ha itt végeztünk, olyan világot építhettek, amilyet csak akartok? Egy új világot, amit úgy formáltok, ahogy csak szeretnétek. Mintha istenek volnátok."

"Ellopni egy gyarmathajót, meghódítani egy bolygót, legyőzni az utolsó ellenséget - mennyi terv! Nekem csak egy vágyam volt: hogy legyen vége. És egyelőre mindenki mással szemben én álltam nyerésre."

" - Attól félek, ez a lány veszélybe sodorja a küldetést, Kira. Megzavarja Kaled ítélőképességét. Nem vagyok biztos benne, hogy még mindig a küldetés áll nála az első helyen."

"Te voltál az angyalom, mindig is te voltál, és én mégis beálltam szolgálni a sátánt, aki felküldött a felhők közé embert ölni és egyedül elvérezni.
Ó, Truth, annyira sajnálom."


Köszönöm A. M. Aranth-nak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: http://fonixkonyv.hu/termek/oculus/

Dan Wells: Ruins - Romok

A ​​legjobb döntést a legnehezebb meghozni.
Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…
A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.

" - Ez egy általános üzenet Long Island lakossága számára."

Lassacskán elérkeztünk a trilógia befejező részéhez, ami ugyanolyan jó volt, mint az első két rész. A történet és a borító is tökéletesen passzol ahhoz a világhoz, amit eddig megismerhettünk Dan Wells által.
Legszívesebben mindenkinek odaadnám ezt a trilógiát, mivel rejtett tartalommal is rendelkezik. Ha jobban beleássuk magunkat, akkor felfedezhetjük ezt a tartalmat. A rasszizmus egy sajátos faját tárja a szemünk elé, emberek és Részlegesek oldaláról. Mind a két fél gyűlöli a másikat és csak nagyon kevesen vannak, akik képesek a békekötésre. Tulajdonképpen ezzel üzen is nekünk az író, mivel még manapság is háborúk dúlnak egyes vidékeken, és milyen egyszerű is lenne, ha békére törekednének a háborúzó felek, de ez nehéz lépés, és sokan meg se merik lépni, pedig minden sokkal jobb lenne általa. Az embereknek és a Részlegeseknek is súlyos problémákkal kell megküzdeniük; a kihalással. Mégsem képesek kompromisszumokat kötni, pedig mi sem lenne egyszerűbb. Az összefogás által talán mindkét faj megmenthető és élhetnének békében egymás mellett, egymás közelségében. De nem, ők inkább háborúznak és harcolnak. A könyv legnagyobb részét ezek a háborúk, ellenségeskedések teszik ki, s emiatt se lapos a sztori. Ha már az elején békét kötött volna a két faj, nem lenne min izgulnunk, és talán olyanok is életben lennének, akiknek sajnálom az elvesztését.

A történet most is nagyon alaposan kidolgozott. Tele van fordulatokkal, izgalommal, nélkülözhetetlen eseményekkel és újabb problémákkal, meglepetésekkel. A cselekmény most még több szálon fut, ami nekem ez egy pici negatívum, mivel néhol elég nehéz volt követni az eseményeket és azt, hogy ki mit tud, illetve mit nem tud. De szerencsére sokszor összefutottak a szálak, és bizonyos dolgok ezáltal értelmet nyertek. Örültem, hogy olyan karakterek akiknek eddig nem nagy volt jelentőségük esélyt kaptak. Általuk nagyon sok mindent tudhattam meg és így szinte minden értelmet nyert, választ kaptam a kérdéseimre. Az is igaz, hogy ebben a kötetben volt a legtöbb új szereplő, akik közül nem egy nőtt a szívemhez. Gondolok itt Greenre és Vincire.
Marcus egész lénye, a lazasága csak most a befejező kötetben tudta elérni, hogy kedveljem, ehhez nagyrészt a talpraesettsége és humora is segített.

Samm miatt nem egy álmatlan órám volt. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz vele. Túlságosan is a szívemhez nőtt.
Heront még mindig bírom, de hogy valaha is megfogom e érteni, azt nem tudom. Sokan érezhetnek így, mivel Isolation címmel Dan Wells Heronról írt, amire nagyon-nagyon kíváncsi vagyok.
Az új szereplők mellett új talányokkal is szembetaláljuk magunkat. Gondolok itt a vörös szörnyre és a Véremberre. S végre a két Tröszt tagról is értesülést szerezhettünk, így nem titok többé, hogy mi lett velük a Szakadás után. Ez már régóta nagyon érdekelt, mivel a többi tagról voltak információk, hogy mi lett velük, csak két "tudósunkról" nem volt semmiféle adat.
Azt kell, hogy mondjam a Romok méltó befejezése a Partials trilógiának, még akkor is ha néha a frászt kaptam tőle. Kopoltyús Részlegesek kíméljetek! Kellő kalandban, izgalomban és talányban lehetett részem és nem győzöm megköszönni Dan Wellsnek, hogy megírta ezt a trilógiát, de azért egy epilógus nem ártott volna. Azokat mindenki szereti, nemcsak én.

" - Mindenki haldoklik világszerte, emberek és Részlegesek egyaránt. Azért adtam fel magam, mert ez a legjobb esélyünk arra, hogy bárkit is megmentsünk. Úgyhogy akkor lássanak már hozzá."

" - Ha a maga terve abból áll, hogy megpróbálunk olvasni egy halott, őrült tudós elméjében, akinek talán volt terve a világ megmentésére, akkor én azt mondom, hogy jobb lenne másik tervet készíteni."

" - Azt a kutyák csinálják - kuncogott Yoon. - Ha egy macska halott állatot hoz neked, az azt jelenti hogy magatehetetlennek tart, és tanítani próbál téged. East Meadow-ban volt egy macskám, az állandóan halott egereket hagyott a verandán. - Mosolyogva megsimogatta a fiú fejét. - Szegény kicsi Marcus, képtelen saját cicát elejteni."

" - Ha életben akarsz maradni ebben a világban, fel kell hagynod az olyan kérdésekkel, hogy miért dolgozunk együtt, és neked is el kell kezdened együtt dolgoznod velünk."

" - Mit gondolsz, hány lánnyal állok össze?
   - Kevesebbel, mint tehetnéd, ha jól olvasom a jeleket. - Gorman vett egy nagy levegőt a csőből. - Calix úgy követ téged, mint egy kiskutya, Heron meg... Hát, tudom, hogy nem hangzik valami jól, ha azt mondom, hogy úgy követ téged, mint egy kígyó, de gondolom, érted."

" - Rajta, csókold már meg! - mondta Marcus, miközben ő is bevágott az autó mögé. - Megmentette az életünket. Ha te nem csókolod meg, akkor majd én."

"Az élet egy magányos farkas, aki foggal, karommal, kőkemény szívvel végez egy másik élőlénnyel."

" - Kira, szeretlek. Akkor még nem mondtam meg, de már a laborban szerettelek, meg akkor is, amikor kiszabadítottál a börtönből, akkor is szerettelek, amikor elbúcsúztunk a mólón, meg akkor is, amikor ismét búcsúznunk kellett az Övezetben. A szívem szakadt meg, hogy mindkétszer elhagytál, mintha magaddal vitted volna a lelkemet. Most már hozzám tartozol, és soha többé nem akarok elbúcsúzni tőled. - Kis szünet után folytatta. - A bolygó minden életben maradt lakója most átkel az óceánon, új otthonra lel, és új életet kezd. Én ezt azt új életet veled akarom elkezdeni."


Köszönöm a Fumax kiadónak a könyvpéldányt.

Elolvasnád? Rendeld meg itt: http://www.fumax.hu/bolt/dan-wells-ruins-romok-reszlegesek-trilogia-3-kotet/

Dan Wells: Fragments - Töredékek

Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

" - Emelem poharam - mondta Hector - Új Amerika legjobb tisztjére."

Az első rész izgalmai után nagyon vártam, hogy mit is fogok kapni ettől a kötettől, de azt, hogy még több izgalmat és akciót, na azt nem is gondoltam volna. Már az első rész befejezése után egyből neki kezdtem a második résznek, mert egyszerűen nem bírtam várni. Tipikusan olyan trilógia, ami addig nem hagy békén, amíg be nem fejezed. Az előző részhez hasonlóan ennek is meseszép a borítója. Lehetetlen nem szeretni! Én speciel imádom és ez a kedvencem a trilógia borítói közül. Az meg csak mellékes, hogy ezen Samm is szerepel és nem, nem miatta a kedvencem. Azt hiszem már most a második rész elolvasása után kijelenthetem, hogy az egyik kedvenc disztópiám lett.
Meglepetéssel indult a történet, ugyanis Samm szemszögét olvashatjuk először, aminek nagyon örültem, és nemcsak azért, mert eddig Kira gondolatait, belső harcait és vívódásait olvashattam, hanem azért is, mert így lehetőségem nyílt másokat is jobban megismernem. Miután a történet kidolgozottabb, színesebb, akciódúsabb lett, lehetett rá számítani, hogy Kira mellett más szálak is lesznek. Mind Marcus, s mind Haru más-más oldalról közelíti meg a történetet.

Marcus karaktere számomra az első részben elveszett az éterben, és örültem, hogy ebben a második részben végre kiszabadul a szürkeségből és igazi édekes karakterré válik, akire érdemes figyelni, ha másért nem is, de legalább azért, mert értékes információkat nyújt, illetve fedez fel.

Haru sosem volt szimpatikus, az első részben nem egyszer leütöttem volna a könyvvel és igaz, hogy most sem szívlelem annyira, de legalább már nem ütném le és ez haladás.

A történet szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a Részlegeseket is jobban megismerjük, amihez nélkülözhetetlen volt, hogy mind a ParaGenről, s mind a Trösztről többet tudjunk meg. Afa nélkül nagyon sok mindenre nem derült volna fény, és mondjon bárki bármit, de üde színfoltja volt az eseményeknek. Tudom, kicsit bolond volt és paranoiás, de ez kellett, hogy ne csak mindig Kirán legyen a hangsúly.

Heron számomra nagyon nagy meglepetés. Eleinte nem tápláltam pozitív érzéseket felé, de ahogy haladtam előre a történetben egyre jobban megkedveltem. Egy olyan karakter, aki a főhős mellett harcol és akit nem lehet nem szeretni vagy legalábbis kedvelni. Racionális, aki próbálja mindig a megfelelő döntést hozni, ez vagy sikerül vagy nem. De ő ilyen és kész. Samm... hát ő Samm, szóval egyértelmű, hogy imádom, viszont néha nagyon meglepődtem, hogy mennyire emberi tud lenni ahhoz képest, hogy Részleges.
S hogy mit nyújtott nekem ez a kötet? Izgalmas részeket, rejtélyeket, talányokat, megannyi fantasztikus karaktert, izgalmaktól-érzelmektől túlfűtött fejezeteket, meglepődést amiatt, hogy nemcsak egyszerű, sima Részlegesek léteznek, hanem megannyi válfaja és kísérlet eredménye. A története most is letehetetlenné varázsolta a kötetet, sokkal többet nyújtott, mint az első rész. Nem egyszer döbbentem le olvasás közben, különösen dr. Vale-nél, de igazából kétes érzelmeim vannak a doktor felé. Nem tudnám, hogy mit tennék, ha én lennék élet és halál ura. Nehéz idők nehéz döntéseket szülnek, de ennyire?

Érdekes, s megint csak érdekes, de jobban nem tudom leírni, mert számomra igaz, hogy érdekes volt a kötet, közbe meg csomó érzést is nyújtott. Hol elborzadtam, hol pedig már sírtam. Ami még nagyon fontos volt, hogy darabról-darabra épült fel, és igazi, valós képet csak a végén kaphattunk. A legvégéről pedig csak annyit, hogy... nem érhet így véget. Nem!

" - Nem adom fel - jelentette ki. - Nem számít, hogy milyen nagy a világ! Ez csak azt jelenti, hogy több helyen tudok kutakodni."

" - Ilyen az én szerencsém - sóhajtotta. - Nekem lesz a legfeszesebb fenekem az egész bolygón, és senki sem láthatja."

" - Felmerült benned egyáltalán, hogy talán eljött ennek az ideje? - kérdezte Heron. Kirát pofonként érte a felvetés. - Lehet, hogy az embereknek ennyi volt, és a Részlegeseknek kell átvenni a helyüket a Földön."

" - Te döntöd el, hogy siránkozol, vagy helyrehozod - mondta Heron. - Ha most visszamész, mindkét felet megmentheted: esélyünk nyílik a Részlegesek lejárati idejének a megoldására, és Morgan nem öldösi tovább az embereket."

" - Tudod, csak... Ahogy egymás után jönnek ezek. Az autók nem indulnak. A repülők sosem szállnak fel többé. A számítógépes rendszereket alig tudjuk használni, újakat készíteni pláne nem. Mintha... mintha visszafelé folyna az idő. Barlanglakó régészként élünk a jövő romjain."

" - Nem áldozhatom fel senki másnak az életét, sem a szabadságát, ha nem vagyok hajlandó feláldozni a sajátomat. Kiszabadítjuk a fogoly Részlegeseket, és az emberek megkaphatják tőlem a feromont."


Köszönöm a Fumax kiadónak a könyvpéldányt!

Olvas el te is: Itt rendelhető: http://www.fumax.hu/bolt/fragments-toredekek-reszlegesek-trilogia-2-kotet/

Dan Wells: Partials - Részben ember

Az ​​emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő. Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

"A 485GA18M számú újszülött 2076. június 30-án, reggel 6 óra 7 perckor halt meg."

Lehet, hogy furcsállni fogjátok, de én csak nem olyan rég fedeztem fel ezt a disztópiát. Szerintem, mint már tudjátok egyik kedvenc műfajom a disztópia, de hogy miért is, hát erre nehéz lenne válaszolni. Egyszerűen megfog és imádom. Dan Wells neve sokaknak lehet ismerős, nemsokára dedikálása is lesz, itt Magyarországon.
Már maga a fülszöveg nagyon megkapó, egyből felkelti az érdeklődést. A borító meg valami eszméletlenül gyönyörű. Nagyon örülök annak, hogy a kiadó megmaradt az eredetinél. Dan Wells egy olyan világot fest le, ahol nem biztos, hogy szívesen élnék. Eleve a Remény törvényt ellenzem, nagyon nem örülnék, hogyha ebben a világban élnék és felsőbb szervek rendelkeznének a testem felett. Csak, hogy semmi spoilert ne ejtsek el, még véletlenül se. A népesség 99%-a elpusztult, így már csak két faj van életben, az emberek 1%-a és a Részlegesek, na meg persze az állatok. Maga a gondolat, hogy Részleges nagyon tetszik. Én speciel könnyen el tudom képzelni, hogy majd egy nagyobb háborúhoz kifejlesztik az emberek erősebb faját és őket küldik háborúzni, nem pedig a könnyen legyőzhető embereket, akik elég könnyen sebezhetőek. Felmerülhet a kérdés, hogy miben is különböznek tőlünk a Részlegesek. Egyrészt immúnisak, nem hordozzák az RM vírust, másrészt fejlettebb kommunikációs rendszerrel rendelkeznek és nehezebb legyőzni őket.

A történetet Kira Walker tolmácsolásában olvashatjuk, aki megszállottan keresi az RM gyógymódját. Orvostanhallgató, de neki ez nem elég. Olyat akar tenni, ami megakadályozza az emberek kihalását. Kár szépítgetni, ha nem lesznek kisbabák, akik felnőjenek az emberiségnek annyi. Itt gondolhatnánk azt, hogy akkor a Részlegesek átvennék az uralmat, de nem, mert ha lejár a szavatossági idejük, nekik is annyi. Dan Wells ezt annyira jól kitalálta. Lenyűgöző!

Nagyon tetszett a történetben, hogy olvastatta magát. Lap lap után egyre többet akartam. Szinte faltam a sorokat. Izgalmas volt, hűen mutatta be, hogy milyen is lehetne a világ. Romok, halottak ezrei mindenhol. Tetszett, hogy nem akart szépítgetni a tényeken, s közben mégis tudott valami olyan pluszt nyújtani, ami kiemeli a többi disztópia közül. Szervesen egyikhez sem hasonlított, mégis volt egy olyan érzésem, hogy valami hasonló már volt, Részlegesek nélkül. A karakterek tették számomra igazán letehetetlenné. Kira, mint szinte minden főkarakter a szívemhez nőtt. Makacs volt, mégis pont ez a makacsság kellett ahhoz, hogy az ember elérje azt amit akar, ha törik ha szakad. A másik nagy kedvencem Samm volt, a Részleges. Perpillanat nem tudnám megindokolni, hogy miért, de aki olvassa vagy már olvasta a trilógiát az valamilyen szinten egy kicsit a szívén viseli Samm sorsát. Samm függő lettem, hiszen ki ne szeretne egy olyan karaktert, aki egy másik fajt szeretne megmenteni (a sajátja mellett), akkor is ha csak egy embert sikerül is neki. A mellékkarakterek közül Jayden és Xochi volt kiemelkedő.  Egyedül a Szenátussal és annak döntéseivel nem voltam megelégedve, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Összességében nagyon tetszett, csak ajánlani tudom. Annak különösen örültem, hogy nem csöpögött a romantikától, mert sajnos manapság a legtöbb disztópia átcsap szerelmi nyálcsorgatásba. De nem itt! Minden tökéletesen a helyén volt, az akciódús jelenetek pedig kellően kidolgozottak voltak. Azt viszont picit sajnáltam, hogy Kirán olt a hangsúly, mert Samm sokkal érdekesebb, legalábbis számomra. Remélem a második részben többet tudhatok meg róla.

" - A halálból élet származik, a gyengeség erőre tanít."

" - Fogom magam, és szaladok feltalálni az RM gyógymódját - válaszolta Kira. - Ha nincs többé RM, nincs szükség Remény törvényre. És rögtön egy kísérlettel kezdem. Egy évtizedre való adatunk van a vírusnak a megfertőzött gyerekekre gyakorolt hatásáról, de még egy tanulmányt sem láttam arról, hogy miképp működik bennünk, akik immúnisak vagyunk. Ideje megnézni."

" - Lovakat, kutyákat, macskákat, mindent. Éveken át volt egy pingvinem otthon, mielőtt beálltam a Védelmi Hálózathoz."

"Egy emberi arc. Egy emberi száj és orr. Emberi szemek bámultak üresen a plafonra. Egy fiatal, jóképű férfi, rövid, sötétbarna hajjal, és egy zúzódás kezdeményével az állán. A legnagyobb ellenség, akivel az emberiség valaha is szembekerült, a gonosz szörnyeteg, aki véget vetett a világnak. Nem lehetett több tizenkilenc évesnél."

" - Mindenki eltűnik mindörökre - mondta Samm. Kira több érzelmet, több őszinteséget érzett ki a hangjából, mint bármikor korábban. - Mindkét faj ki fog halni. A bolygó valamennyi intelligens életformája meg fog halni."

" - A holdvilágban sétálok álmaim nőjével - válaszolta Marcus. - Na meg Xochival, Jaydennel és egy állig felfegyverzett Részlegessel. Vagyis többé-kevésbé megvalósult egy titkos fantáziálásom."


Köszönöm a Fumax kiadónak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: http://www.fumax.hu/bolt/partials-reszben-ember/