Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon

Arlene ​​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”

"Percek óta tompa kaparászást hallok az ajtó felől."

Nem ez az első könyv, amit Kittitől olvastam. Aki követi a blogot az tudja, hogy mennyire szeretem a Fényemberek-trilógiát. 4 elolvasott kötete után (a trilógia+ a Gyémántfiú) nagyon vártam, hogy egy teljesen új közegbe varázsoljon el. Vártam, hogy olyat alkosson, ami a vesémbe lát, és sikerült is. Olyat szerettem volna olvasni tőle, ami akár igaz is lehetne.

A Hópelyhek a válladon egy nagyon szépen megírt, télies, lélektani szerelmi történet, ami néhol átmegy szerelmi háromszögbe, de nem olyan formán, mint amire számítana az ember. Ezzel az írással az írónő egy új oldalát ismerhetjük meg, hiszen a legnagyobb Szurovecz Kitti olvasók is valami egészen újat tapasztalhatnak meg. Egyszerre volt felemelő és fájdalmas a történet. Egyszer a mennyországban éreztem magam, egyszer meg a pokolban. Ezek a kettősségek járják át a sorokat, sose lehetünk biztosak benne, hogy a következő sorban, oldalon mit fogunk kapni.
Nagyon sokat kellett várni, hogy megjelenhessen ez a könyv, és szerencsére minden várakozásomat felülmúlta. Gyönyörűen lett megírva. Minden egyértelmű volt, semmi kétség sem maradt bennem.
A történet főszereplője a 28 éves Arlene, aki mindent egy lapra tesz fel és kockáztat. Beadja a válópert és új életet kezd egy új városban, ahol csak nagyon kevesen ismerik. Sokáig harcok dúltak bennem, hogy kedvelem e a karakterét vagy éppen utálom e. Nem egyszerű személyiség, aki maga is még annyira kiforratlan. A szerelmi élete sem egyszerű, hiszen az ideális partnert felrúgva belevág az ismeretlenbe.

Azzal nem volt semmi bajom, ahogy a gyerekét nevelte, mivel Lauren egy igazi kis tünemény. Nem lehet nem szeretni. Édes, cserfes, okos és nem utolsó sorban kitűnő emberismerő.

Hayden az elején a keménységével és a megközelíthetetlenségével egyből felkeltette a figyelmemet. Sokáig nem tudtam hova tenni az érzelmi ingadozásait, majd amikor Arlene rájön az igazságra, esett le nekem is minden. Mentségemre szóljon, hogy a könyv előtt még sosem hallottam a borderline-ról, mint betegségről, azt sem tudtam, hogy mi fán terem.

Hatalmas köszönet jár Kittinek azért, hogy felvilágosított és a betegségről szóló információkat beépítette a regénybe. A történet magával ragadó és nekem személy szerint nagyon tetszik, hogy lélektani alapú. Az írás, mint ebből is látszik egy csodálatos terápia, ami nemcsak annak segíthet, aki megírja, hanem annak is, aki elolvassa, hiszen sose lehet tudni, hogy mit hoz az élet, hogy ki mellett fogunk kikötni. Az egész regény ideje alatt megfigyelhető, hogy bizony az élet és a szerelem nem biztos, hogy mindig boldog, illetve rózsaszín. Tele van árnyoldallal, ami ha akarunk legyőzünk, vagy éppen elmenekülünk előle. Számomra a legnagyobb ellentét az volt, ahogy Hayden átszellemült, szinte nem is lehetett ráismerni. Fel is merült bennem a kérdés, hogy egy olyan ember, aki művészi precizítással, gyengédséggel dolgozik - a mi esetünkben jeget farag -, hogy tud átváltozni egy olyan vadállattá, akire szinte rá sem ismerünk? Hogy létezhet egy ilyen kettősség egy alapvetően normális, jól szituált férfiban?

Annyi minden felmerült bennem a végére érve, hogy mostmár kötelességemnek érzem azt, hogy jobban utána járjak a borderline-nak.


Kedvcsináló idézetek:

" - Farkasokat is faragnak jégből? - kerekedik el Lauren szeme. - Ha igen, akkor rá szeretnék ülni az egyiknek a hátára. Le kell majd fényképeznetek!"

" - Mintha a tulajdonuk volnál, mintha értük élnél. Mintha csak az számítana neked, ők mit gondolnak, mit éreznek. Amikor megszülettél, a te életed kezdődött. Amikor meghalsz, a te életed ér véget. A többiek pedig nem halnak veled szolidaritásból, csak mert úgy éltél, ahogy nekik tetszett."

"Ülök az ablakban, patakokban folyik a könnyem, miközben tudomásul veszem, hogy beleszerettem ebbe a hibbant jégfaragóba, és most azért bőgök, mert attól félek, ami köztünk volt, az eddig tartott, és nincs tovább."

" - Mami, van a fejemben egy gép. Akit szeretek, annak a neve mellé pipát rak. Akit nem, annak a neve mellé ikszet. Akiről pedig még nem döntöttem, annak a neve mellett kör van."

"A jég vízzé, a szerelem pedig könnyé válik."

" - Annak, hogy csodálatos vagy - morogja, és feltűri a ruhám alját, hogy hozzám férjen. - Annak, hogy minden nyűgömmel együtt is elfogadsz, befogadsz, ahogyan a hajtást a föld..."


Köszönöm az Athenaeum Kiadónak a könyvpéldányt!

Olvasd el te is: http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/romantikus-irodalom/hopelyhek-a-valladon