1542. az árulás, a cselszövés és az ármány éve volt. Izabella királyné udvarhölgye, Illésházy Anna, születése és tehetsége okán egy századokon átívelő titkos szövetség, a Sorores tagja. Ő maga is áldozatul esik a hatalmi törekvéseknek és az összeesküvéseknek. Egy sötét kolostor áthatolhatatlan falai közt találja magát, elszakítva alig néhány napos gyermekétől.
Ha újra látni akarja a kislányát, nem tehet mást, mint teljesíti a Szövetség parancsát. Veszélyes küldetése Törökországba szólítja, a szultán udvarába. Feladata a Sorores titkának védelme.
Annát nemcsak veszélyes küldetése terhe, de a kislánya biztonsága is nyomasztja. Ugyanakkor a szíve mélyén reméli, Isten kegyes lesz, és újra találkozhat szerelmével is, gyermeke apjával…
"1542 júniusában elszabadult a pokol."
Ennél a második résznél már nem a kíváncsiság vett rá arra, hogy el akarjam olvasni ezt a könyvet, hanem az, hogy sikerült az írónőnek megmutatnia azt, hogy a történelmet nemcsak szárazon lehet adagolni, hanem izgalmakkal vegyítve is egy fantasztikusan jól megírt történet keretein belül, amiben nemcsak a történések, hanem a szereplők is majdnem ugyanannyira fontosak.
A már jól megismert szereplők sokszor annyi meglepetést okoztak. Olyan tulajdonságaik kerültek a felszínre, amik miatt vagy jobban megkedveltem őket vagy éppen ellenkezőleg. Számomra a legnagyobb változáson Izabella királyné ment keresztül, de még mindig nem igazán áll közel hozzám. Annában egy kicsit csalódtam, furcsa volt a gonoszabb, igazi nőies bosszús oldalát megismernem. Nehéz volt elfogadnom, hogy bizony ő ilyen is tud lenni, ha a szükség úgy hozza.
Izabella és Anna mellett a repertoár bővült néhány szereplővel, akik között voltak idegesítőek, szívmelengetőek, szimpatikusak és nagyon ellenszenvesek is.
Ami kicsit megtévesztő volt számomra az az, hogy Szulejmán rajta van a borítón, még sincs akkora szerepe, mint azt az ember elvárná. Az első rész után azt gondolná az ember, hogy a másodikban nagyobb szerepet kap, de nem, talán még kevesebbet is kapott, hiszen a főhangsúly nem rajta, hanem a két női lélek kettősségén, a két társadalmilag eltérő sorsú nőkön van, természetesen itt Annára és Izabellára gondolok.
A legtöbbet talán Anna az aki e kötet alatt szenvedett, hiszen annyi minden történt vele, annyi rossz. Sose lehetett teljesen biztos, hogy ki az akiben megbízhat és ki az, aki csak kihasználja, netalántán csak játszadozik vele. Ami a származását illeti arra végre fény derül, és ez volt a legmegdöbbentőbb fordulat, amivel találkoztam olvasás közben. Az írónőnek sikerült nagyon meglepni.
Ami nagyon tetszett, hogy sose lehettem biztonságban olvasás közben, hiszen bármikor történhet bármi, olyan is, amire az ember nincs előre felkészülve. Egy dolog van, amit nagyon sajnálok, hogy végre amikor már megkedveltem egy igazán különleges karaktert, akkor neki meg kellett halnia, ezt nem éreztem igazságosnak. Valahogy mindig ráérzek arra, hogy ki miatt fogok szomorú lenni egy esetleges elvesztés után.
Összességében nagyon szórakoztató olvasmány volt. Tele izgalommal, korhű utalásokkal, megannyi apró kis részlettel, amiről elsőre azt gondolná az ember, hogy lényegtelen, pedig nagyon nem az. A történelmi könyvek rajongóinak igazi csemege ez az olvasmány. Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani.
Kedvcsináló idézetek:
" - Vágjál már jámborabb képet, nővérem, mert úgy nézel ki, mint egy tál kívánatos barack, amit félig letakartak egy konyharuhával - szólt rá, s a hangja tele volt jóindulattal."
"Sajnálta ugyan a titkárát, de a női szívnek parancsolni teljesen fölösleges időpocsékolás: a szív bizony azért dobog, akiért akar, senki nem képes befolyásolni."
"Székely András felbukkanása azonban nagyon megkavarta az érzéseit, és nem tudta, hogy a szinte ismeretlen magyar vitéz medveölő sármja, vagy a megváltozott Szaniszló férfias vonzereje van rá pillanatnyilag nagyobb hatással."
" - Nem foglak elárulni, kisasszony, de a helyedben sokkal óvatosabb lennék. Gizella asszony szeme olyan, akár a sasé. füle a farkasé, szimata a vadászkutyáé. És remélem, hogy igazat mondtál, mert nem szeretnék csalódni, a basit pedig nem szeretném megölni. Egyelőre."
" - Ugye nem képzeled, hogy ezt elhiszem? Ha valaki szerelmes, nem szalad el, hanem küzd. Ha valaki szerelmes, nem menekül, hanem örül, hogy a szerelmével lehet, még akkor is, ha az az ember nem teljesen az övé, vagy akár soha nem lehet az övé. Bármennyit kap is belőle, boldog, mert a kevés is több a semminél. Tudod, ki nem harcol a szerelméért? Tudod? Aki nem szeret eléggé ahhoz, hogy a másik fontosabb legyen neki önmagánál, aki nem adja oda magát teljesen, csak akkor, ha ugyanazt kapja vissza. Ha kevesebbet kap, kevesebbet ad. S akkor mit ér a szerelem, ha nincs benne áldozat, nincs benne önfeláldozás, teljes odaadás? Nincs súlya. Olyan akár egy tollpihe, az első szél elfújja - mondta halkan. Elvette a kezét a lány álla alól, és ráfújt. - Ennyi. Tollpihe a szélben. A semminél is kevesebb. Csak illúzió."
" - Örökké szeretni foglak, Anna. Soha nem fogok más nőt szeretni. Te vagy a Nap és a Hold, az éjjelem és a nappalom. Látlak a gyertya lángjában, a tó kékjében, a harmat tükrében, látlak a napsugárban, mely a rózsát csókolja. Mindenütt téged látlak."
Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a könyvpéldányt!
Olvasd el te is: Szulejmán és a kolostor rabja



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése